Rettenetes fölkelni reggel,
száz kézzel húz vissza az ágy;
folytatni kellene a tengert,
a puha, édes éjszakát.
Rettenetes fölkelni reggel
és élni megint józanon.
Pillámon tűszúrások égnek
s meggyógyulnak, ha lehunyom.
Minden porcikám visszavágyik
oda, ahol nincs öntudat.
Egyszer már csupa kényelemből
meg kéne ölnöm magamat.
- Meg hát! – morgom (s felébredek rá),-
meg hát, hisz oly fáradt vagyok!
Mit szólna, ha húznák a sírból,
mit szólna hozzá egy halott?!
Mit szólna! – És már talpra ugrom,
eh, mindegy, gyorsan fürdeni,
még a kabátot, hol az órám?
egész jó ez a reggeli…
De az szörnyű volt, szörnyű mégis
az a felkelés, az az ágy!
S nyújtózkodva nézek utánad,
álom, te boldog túlvilág.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése