Török-Zselenszky Tamás: Osztat

Ki szeret Téged bennem,
és ez, Tebenned kit szeret?
Mi késztet levegőt vennem,
s bár a levegő, nekem a Te neved,
fáj ez a név,
és fáj vele minden nagylevegő,
belégzek, ki semmit!
Gyere csak, karmokkal ölelő,
gyere csak, állj meg
a szívem, s a Nap között,
hadd higgyem örökké:
Te vagy Nap,
s szép szemeid mögött
a quazár, mi munkál,
már mindig csak én leszek…
s aranyat termek az íriszed
mélyén, ha csókunkban elveszek!

Ki átkoz Téged bennem,
és ez, Tebenned kit átkoz?
Mily’ erő hajtja meg
csigahéj-bokádhoz
gond-ráncos homlokom,
s mily’ erő, melytől bírom
e vérszínű folt-rossz
szívfogyatkozást?
Nem akarom! Nem akarom!
Viselem csak
ez angyali velünk szórakozást.

Egy minden lépéssel könnyebb lény nyomán…
Mégis, hogy hibázhattuk el
a fényes utat?!
Istent temetve, hogy lettünk,
akik a gödörbe szórták
kis marék, becses csillagukat?